Nagycenk Beszélő Kőemlékei Alapítvány
Köszönti Önt!

Engedjék meg, hogy néhány mondattal segítsük az Alapítvány tevékenységének megismerését.

Az alapító okirat 2007. májusában készült, amelyben 12 személy - saját vagyoni hozzájárulásával - létrehozta a Nagycenk Beszélő Kőemlékei Alapítványt.

Céljaik között szerepelt a régi Széchenyi-birtok területéről eltűnt szobrok felkutatása, restaurálása, és ezekből szoborpark létrehozása, továbbá Nagycenk község területén lévő szobrok állagának megóvása, restaurálása.
Fontosnak tartják a nagycenki temetőben található történelmi sírok, a falu hírnevét öregbítő személyek sírjának gondozását (amennyiben nincs tulajdonos, vagy nem elérhető), állagának megóvását az utókor számára.
Az említett szobrok történetének feldolgozását, dokumentálását is segíteni szeretnék.
A községben számos történelmi emlék és emlékhely található, ha szükséges, ezek gondozásába is befolynának.

Az Alapítvány döntési szerve a Kuratórium, melynek elnöke Kenessei Károly, titkára Vezér Beáta.

A Flórián szobor avatásán a Kuratórium elnöke, Kenessei Károly beszél

Az Alapítvány már eddig is több, jelentős értékmegőrzési feladatban vett részt.
Legjelentősebb talán a Pestis szoborcsoportból 2006-ban ellopott Szent Flórián szobrának a pótlása 2008-ban.
Elkezdődött a Mária-szobor restaurálása, és felújításra került a szoborparkban elhelyezendő Szent Tekla szobra.

A készülő szoborpark a Hársfasor mellett

Sikeres pályázatot nyújtottak be a LEADER- programhoz, ahonnan több, mint 8 millió Ft-ot nyertek a szoborpark kialakítására, amelynek építése 1-1,5 hónap múlva fejeződik be.
A „Széchenyi faluja - a nagycenki Széchenyi István Emlékkiállítás és kastélypark attrakciófejlesztése” elnevezésű projekten a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat és a Nagycenk Beszélő Kőemlékei Alapítvány nyert több mint 120 millió Ft-ot, melynek kivitelezési határideje 2012.05.26.
A munkálatok elkezdődtek a Széchenyi kastély parkjában.

Kedves Érdeklődők!
Hisszük, hogy felkeltettük érdeklődésüket és figyelmükkel, segítségükkel, támogatásukkal még több értéket tudunk a község, a jövő nemzedéke számára megmenteni.
Az Alapítvány nyitott, annak vagyonához a jövőben önkéntes pénzadománnyal vagy más felajánlással bárki, jogi vagy természetes személy hozzájárulhat.

Horváth Rezső
alapító
a Nagycenk Beszélő Kőemlékei Alapítvány Kuratóriumának tagja

Elérhetőségeink:

Cím: Nagycenk Beszélő Kőemlékei Alapítvány
9485 Nagycenk, Kiscenki utca 15.
Az Alapítvány adószáma: 18986264-2-08
Telefonszám: +36/20/824 9209
E-mail: szoborparkcenk@citromail.hu



Támogatóink:


EU-Agro Kft.