A Széchenyi család címere

Széchenyi István szülei:
Sz. Ferenc és Festetich Júlia

Széchenyi, a lóversenyzés hazai megteremtője

A Magyar Tudományos Akadémia létrehozója is gróf Széchenyi István

A nevéhez fűződő Lánchíd 1839-1849 között épült

Széchenyi a Batthyány-kormány tablóján

Széchenyi mellkép szignóval

Gróf Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. - Döbling, 1860. április 8.) a 19. sz. első felében megindult reformmozgalom kezdeményezője és legjelentősebb személyisége, az MTA alapítója.

Apja, Széchényi Ferenc gr. a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, anyja Festetich Julianna grófnő, aki a Georgicont, az első magyarországi gazdasági főiskolát megalapító gróf Festetich György testvére volt.
Felesége Seilern Crestentia grófnő, gyermekei Sz. Béla és Sz. Ödön.
Testvérei: Széchényi Lajos és Széchényi Pál.

Hamar felébredt érdeklődése Magyarország gazdasági és kulturális élete iránt. 1815-1825 között többször bejárta Nyugat-Európát. A fejlett polgári államokban látottak és tapasztaltak arra ösztönözték, hogy hazája elmaradott állapotán változtasson, s erre megnyerje elsősorban a nagybirtokos osztály tagjait. 1822-ben angliai mintára meghonosította Pesten a lóversenyeket, és 1825-ben létrehozta az Első Lótenyésztő Egyesületet. Az 1825-ben megnyílt országgyűlés alsó táblájának ülésén jövedelme kamatának felajánlásával lerakta Magyar Tudományos Akadémia alapjait. 1827-ben Pesten megalapította a Nemzeti Kaszinót. 1828-ban jelent meg első könyve (Lovakrul), 1830 elején jelent meg Hitel című munkája. A Hitel az 1830-as években kibontakozó, a polgárosodást, a korszerű kapitalista viszonyok kiépítését célzó reformmozgalom programjává vált. Az arisztokraták nagy része Széchenyi ellen lépett fel; állásfoglalásukat Dessewffy József foglalta össze "A Hitel cz. munka taglalatja" címmel (Kassa, 1831). Ez Széchenyit Világ című válasziratának közzétételére (1831) serkentette. Ebben - bár kevésbé zárt logikai összefüggésben - világosabban kifejtette a nemzeti átalakulás útját és teendőit; a célhoz vezető út a vagyonosodás és a szellemi előrehaladás, mindennek előfeltétele a polgári szabadság, akadályai pedig a nemesi előjogok és jobbágyrendszer.

Az 1831-i nagy parasztmozgalom, a kolerafelkelés után Stádium c. művében tizenkét törvényjavaslatba foglalta követeléseit. A Stádium kinyomtatását a cenzúra megtiltotta. Külföldön adta ki, 1833 őszén jutottak Magyarországra becsempészett példányok. Részt vett a dunai gőzhajózás életre hívásában (1831), a pesti Hengermalom és a Kereskedelmi Bank alapításában, létrehozta Pest egyik első nagyipari üzemét, az óbudai hajógyárat és a téli kikötőt (1836), szorgalmazta a Duna-Tisza-csatorna építéséről szóló törvény jóváhagyását, foglalkozott a magyar színház kérdéseivel; példájával és ösztönzésével elősegítette a bortermelés és selyemhernyó-tenyésztés fejlesztését, kir. biztosként irányította az Al-Duna szabályozását és a később róla elnevezett al-dunai út építését (1835-37); nevéhez fűződik a Lánchíd létrehozása, amelyen először kötelezték a nemeseket hídpénz fizetésére. Az állandó híddal dédelgetett tervét is siettetni kívánta: az ország fővárosává emelni Pest-Budát; ezt a Szépészeti Bizottmányban kifejtett működésével maga is segítette. Az 1840-es években a Tisza-szabályozás és ármentesítési munkák megindítása (1845-46), a balatoni gőzhajózás életre hívása (1846) emelkedik ki gyakorlati tevékenységéből. Politikai programjában egyre inkább szembefordult a köznemesi reformellenzék soraiban mutatkozó, mind határozottabb tendenciákkal. Először barátjával: Wesselényivel hasonlott meg, már az 1830-as évek elején. Az első reformországgyűlés (1832-36) harcaitól távol tartotta magát, de Kossuth Lajos 1841. jan. 2-án megindított Pesti Hírlapja már nyílt fellépésre késztette Kossuth ellen, Kelet népe (1841) c. művében azzal vádolta Kossuthot, hogy "izgatásával" veszélyezteti a békés reformtörekvéseket. Az MTA 1842-i nagygyűlésén tartott nagy feltűnést keltő ünnepi beszédében elítélte az erőszakos magyarosítást. Kossuth gazdasági kezdeményezéseit: a Védegylet, a Magyar Kereskedelmi Társaság alapításait is azért támadta, mert attól tartott, hogy ezek a Béccsel való összeütközés és a forradalom felé viszik az országot. Amikor Kossuth 1847 elején a Hetilapban levonta az 1846-i galíciai parasztfelkelés tanulságait s a jobbágyfelszabadítás és a közös teherviselés egyszerre történő, azonnali megoldását történeti kényszernek nevezte, Széchenyi ezt ugyancsak forradalmi izgatásnak látta és a Politikai programtöredékek c. röpiratában lázítással vádolta meg ellenfelét.

1847 őszén pedig, amikor Kossuth Pest megye követe lett, Széchenyi Moson megyében követté választatta magát, hogy az alsó táblán ellensúlyozza Kossuth irányító szerepét. Széchenyi örömmel fogadta az 1848. februári - márciusi vértelen forradalom győzelmét, a Batthyány-kormányban 1848. ápr. 7-tol szeptember 11-ig a közlekedés és a közmunkák minisztere volt. Bécs és a független Magyarország közötti ellentétek fokozódó kiélesedését felzaklatott idegrendszere nehezen viselte. 1848. szeptemberében háziorvosa kíséretében elindult Döblingbe, ahol hosszú éveket töltött. Széchenyi rövid idő elteltével visszanyerte szellemi alkotóerejét, és élénk érdeklődéssel kísérte a hazai és európai politikai eseményeket.

1857-ben, gúnyos vitairatban leplezte le a magyarországi abszolutizmus kegyetlen és ostoba rendszerét. Egy, - a Bach-korszakot dicsérő "Rückblickre" válaszként írt, "Ein Blick auf den anonymen Rückblick" (Pillantás a névtelen visszapillantásra) című - munkájában pedig nyíltan, kemény szavakkal illette a fennálló rendszert. Az írás név nélkül, Londonban jelent meg 1859-ben, de mindenki ráismert Széchenyire, a magyar ellenállás és haladás képviselői éppúgy, mint a császári rendőrség. A röpirat miatt rendőri zaklatások indultak ellene, mire Széchenyi 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjjel véget vetett életének.