Szoborparkkal gazdagodott Nagycenk
A szoborparkot Horváth Rezső kuratóriumi tag álmodta meg, aki kitartó munkával éveken át gyűjtötte a régi sírköveket, szenteket ábrázoló szobrokat azzal a szándékkal, hogy restaurálásuk után lehetőség legyen azok méltó helyen történő felállítására.



Henczel Szabolcs  plébános felszenteli az Új szoborparkot

Leader-pályázaton nyert összegből valósulhatott meg a Mindenszentek napján átadott és Henczel Szabolcs nagycenki plébános által felszentelt park, mely a létrehozók szándéka szerint csendes szemlélődésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre egyaránt alkalmas hely lesz a turisták és a helybeliek által is előszeretettel látogatott Hársfasor oldalában.

Az „öreg Bükk” ökoturisztikai Rekreációs Parkban egyelőre három szobor és három síremlék kapott helyet. Különlegessége a parknak, hogy itt található Magyarország egyetlen fennmaradt köztéri Szent Tekla szobra, a központi helyen lévő Szentháromság-oszlop, és a Remete Szent Pált ábrázoló társaságában. Ez utóbbit a legenda szerint eredeti helyén, a cenki szőlők aljában Pál fordulásának ünnepén meg szokták fordítani a talapzatán, mondván: „lestél már erre, nézzél most arra!”

Az öreg síremlékek, kőszobrok valóban „beszédesek”: mesélnek arról, hogy egy adott korban melyik szentet mennyire tisztelték, kinek állították fel a szobrát.

Az alapítvány szándéka a park bővítése, így az anyagi lehetőségek függvényében további szobrokkal, sírkövekkel gazdagodhat majd az öreg bükk tövében lévő hangulatos közösségi tér.

Benke éva

A szoborpark avatásáról  ide kattintva,  Galériánkban láthatnak összeállítást.
2011.11.04
Content Management Powered by CuteNews


Támogatóink:


EU-Agro Kft.